autokteszt

Ilyenkor nincs más, mint a Népítélet, illetve annak összevetése a tesztpéldánnyal. Nézzük csak! Škoda Octavia II, született 2004-ben: több mint 300 értékelés és 8,18-as átlag. Azaz nem pár megszállott isteníti vagy szidja az autóját, hanem rendes minta van. Mivel mi magyarok elég negatív hozzáállásúak vagyunk, rögtön az elején sorba állítom az ítéleteket, úgy, hogy az egycsillagosak kerüljenek előre. Mert hát minden gyárban van hétfő, ha nem is egyforma gyakorisággal, nézzék csak meg a Toyotát és a Citroënt. Mindkettőnél akad reménytelen autó. Csak valahogy nem egyforma mennyiségben: a megbízhatóság és a minőség valójában statisztikai fogalom, noha biztos nem vigasztalja azokat, akik belehúztak. Ilyenkor jön elő a második kérdés: a szervizben tudják-e, vagy akarják-e orvosolni a bajokat. Mert ha nem, na az a valódi baj. Bár a tengelytávja nem ide sorolná, a hossza miatt középkategóriásként kezelik. Főleg a közbeszerzéseken És ilyenkor következik az, amit látunk az Octavia esetében is, a hét darab egycsillagos értékelésnél. Hiszen a végső pontszámban nem csupán a meghibásodások számítanak. Ha valaki elégedetlen, az ötajtós Octavia 560 literes csomagtartója hirtelen mikroszkopikus lyukká zsugorodik, az ülések gyalulatlan favázából gigantikus szálkák kezdik bökni a seggét. Mindezekkel együtt már az első 25 után a négycsillagos értékelések következnek, ami nagyon jó jel. A formához szerintem jobban passzol az eredeti lámpa A kedvencem az az amúgy háromcsillagos értékelő, akinek egy kis fémlapka maradt a katalizátorában, ami zörgött. Ezt másnap a szervizben kiszedték, kis noszogatás után. Továbbá gagyiul szólt a nyolchangszórós CD-s hifi is, felárért. Csalódás a kocsi a számára, és idézem: „Megemlíteném még a fogyasztást, de a többi sorstársam kommentjeiből úgy veszem ki, hogy más is hasonló cipőben jár, mint én. Nyugodt tempóban autózom (lakott terület 50 km/h, a többi helyen szigorúan 80 km/h), napi rendszerességgel szinte csak országúton használom a kocsit, naponta 80-100 km-t vezetek, néha városban is megyek egy kicsit, és így fogyaszt 6,5-7 litert. De ha kicsit merészebben nyomnám neki, és mondjuk 100-120-as tempót is autóznék és ezt még megspékelném egy kis városi dugóval, simán 9-10 litert becsókolna.” El sem tudom képzelni, hogyan lehet a nyolcszelepes egyhatos fogyasztását (akár nyolcvannal) hét liter alá szorítani. Valószínűleg természetfeletti adottságok szükségesek hozzá, én nagyon elégedett lennék, ha octaviás sorstársként ilyenre lennék képes. A realitás valahol 8 l/100 km közelében van, vegyes használattal. Ez sajnos egy olyan motor, amelynek a szabványos városi fogyasztása is közel tíz liter. Bár egy másik népítélkező pontosan megállapította, hogy ha lámpától lámpáig csakis 6500-nál kapcsol fel, akkor a városi fogyasztás szigorúan 22 liter. Az Octavia-recept nem változott: farban erős kompakt Lehet persze szidni az egyhatos motort, de benzinesből ez az egyetlen elérhető alternatíva. Van ugyan 1,4-es (75, majd 2007-től 80 lóerővel), de ennek legfeljebb a kisebb teljesítményadó a pozitívuma. Majdnem 16 másodperc alatt vonszolja fel magát százra, ami egy átlagos felhasználónak még nem is baj, ha ő nem előzgetős típus. Ám a terhelést kegyetlenül megérzi, márpedig ennek a kocsinak ez lenne a lényege, nem? Ráadásul gyakorlatilag nem takarékosabb az 1,6-os, 102 lóerős népmotornál. Ezen kívül eleinte árulták az Octaviát 1,6-os FSI, azaz közvetlen befecskendezéses benzinessel (115 LE), ez sem egy csoda, ráadásul csak a prémium benzinekkel fogyaszt jól, ám anyagilag ugyanott van vele az ember. Kétliteres FSI mutatóban sincs (150 LE), a későbbi turbós 1.8 TFSI (160 LE) is ritka, mint a fehér holló. Kétliteres TSI Octavia RS már akad, de az nem a racionális véglet, valamivel hárommillió felett indulnak az árai. Az újabb 1.2 TSI (105 LE) 2010-től kapható, az 1,4-es 2009-től, ezek azért drágák, mert még újak. Az klasszikus 1,6-os viszont már másfél milliótól feltűnik a piacon, kevéssel 2-2,5 millió között pedig már egészen normális példányok is akadnak. Amit kipróbáltunk, még a 2009-es facelift előtti arcot mutatja – nekem speciel a szögletes lámpával sokkal egységesebbnek tűnik a formaterve. Látszólag csak a lámpa nőtt meg, és a hűtőmaszk változott, az utastér is kapott egy kis kozmetikát, és slussz – bár történtek műszaki módosítások is, módosultak a nyomtávok, stb. Ebből a használó sokat nem érez. Az Octavia II. nagyon komoly újítása volt, hogy ugyanazt a padlólemezt használja, mint a Golf V, ennek minden előnyével. Egész normális a tengelytávja, és hátul többlengőkaros hátsó futóműve van. Ezzel az Octavia nem csupán stabil, de képes még egészen rossz úton is normálisan rugózni. Feltűnően normálisan, ha mondjuk a csatolt hosszlengőkaros futóművekkel hasonlítjuk össze. Nem túl bonyolult. 2005 nyaráig magnó járt hozzá alapból Annak ellenére, hogy valójában az alsó középkategória technikáját használja, a nagy farával szinte a középkategóriába is befurakodik, és mint ilyen, a cégautók körében rendszeres tendergyőztes. Ez nem biztos, hogy előny a használtpiacon. Bár esetünkben még a futamidő lejárta előtt került a placcra az Octavia, és meg kell állapítanom: a hatvanezer km után az utastere gyakorlatilag olyan, mint az új. A külseje nem, de ez random tényező a használt autóknál. És tényleg olyan, amilyenre emlékeztem: hátul is normális méretű a tér, a csomagtartó pedig gigantikus, és ráadásul a kocsi ötajtós, szemben a fő konkurensként említhető szedánokkal, mint mondjuk a Jetta, Focus Sedan, Astra Sedan. Nincs mese, ebbe be is lehet pakolni. Hátul is rendesen el lehet férni, ez óriási előrelépés az Octavia I. után Szegény 1,6-os motort már vagy tizenöt éve ismerem. Sosem szerettem, de azt el kell ismernem, hogy hiába szerény az ereje, bizonyos határok között jól kompenzálja ezt a váltó áttételezése. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy kellemesen vezethető. Azért csodák nincsenek, ezerötszázig teljesen döglött a nyolcszelepes, és valójában csak háromezer fölött jön meg az ereje, az alatt sem valami virgonc. Mindezzel együtt átlagos dinamikát valahogy ki lehet hozni az Octaviából. Ezt úgy oldották meg, hogy jó rövid fokozatokat választottak, hamar leforognak, de legalább nem kell állandóan kapcsolgatni vele. Ennek azonban autópályán isszuk meg a levét: ötödikben sokat forog, zajos és megugrik a fogyasztása kár, mert kisebb tempónál egészen kellemesen tudja tompítani a zajokat a hangszigetelés. 560 liter. Nincs kérdésem Mire érdemes odafigyelni? Sok minden nem tud elromlani benne, a luxusextrák hiánya nem mindig hátrány. Igaz, a minőségérzetet romboló nyöszörgések és surrogások előfordulnak a kocsival, ezek kis macerával orvosolhatók – a gyárban többször módosítottak a tömítéseken, hogy megszűnjenek a hangok. Bővíteni ritkán kell Az egyhatos motor esetében a karbantartás nem ördöngösség, de a költségeket befolyásolhatja, hogy kétféle lehet (ahogy nagyon sok más VW-csoportos motornál): állandó vagy a kiterjesztett olajcsere-periódusú. Hogy az adott példány milyen, kiderül a típuscímke kódjai közül a QG kezdetűből: ha QG0 vagy QG2 az első három karakter, akkor fix 15 ezer km/egy év, ha viszont QG1, akkor úgynevezett kiterjesztett periódusú a motor. Ennek vannak előnyei és hátrányai. Az előny, hogy maximum hamrincezer km/2 év a csereperiódus (az igénybevétel függvényében számolja a motorvezérlés, és figyelmeztet), a hátránya viszont az, hogy VW 504 00 vagy VW 507 00 minősítésű, 5W-30-as olajat kér a motor, ami drágább. Ha az alapvető szervizeket megkapja, erről a nem túl forradalmi felépítésű motorról kiderül, hogy legalább tartós és problémamentes. Valójában ez része a kompromisszumnak, amit a benzines Octavia megvásárlásakor köt az ember: az eszméletlen jó használhatóság sokaknak megér ennyit. Okkal. Az nem várható el tőle, hogy végtelen futásteljesítménnyel megérje, erre leginkább az 1.9 TDI-t ajánlanám. Egy 102 lóerős kocsitól az élményt sem érdemes számon kérni, nem lesz apuci legjobb barátja, mint mondjuk az RS. Az 1,6-os benzines Octavia arra született, hogy jó szolga legyen egy olyan családban, ahol nem hajtják az átlagosnál többet. De arra tökéletes.